Madelaine Petsch x Fabiana Milazzo2017.11.20. 16:41, Fanni
Madelaine Petsch is ott volt az idei American Music Awards-on, amit november 19-én, vasárnap este rendeztek meg a Microsoft Theatre-ben, Los Angelesben.
A 'Riverdale' 23 éves színésznője egy elég drámai és elegáns, de ugyanakkor sejtelmes ruhában érkezett a vörös szőnyegre, ahol mesésen festett. Madelaine egy fekete, mélyen dekoltált, A-vonalú és átlátszó részekkel kiegészített Fabiana Milazzo midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit madártollakkal és csipkével díszítettek fel. A választása nekem személy szerint nagyon tetszett, fiatalos, de mégis előkelő volt, ami istenien passzolt hozzá és eladhatóvá tudta tenni. A korábbi megjelenése alatt inkább játékosabb és vidám, de kacér ruhákban láthattuk őket, szóval ez alkalommal egy kicsit kilépett a komfortzónájából és jobban hasonlított a sorozatban alakított karakteréhez, mint máskor egyébként. A fekete színválasztást ez alkalommal nem mondanám kifejezetten biztonságosnak, de örültem a felhasználásának, mivel a színésznő világos bőrszínével és a vörös hajával is mesés kontrasztot alkotott, valamint ezt a ruhát más árnyalatban nem is nagyon tudom elképzelni, szóval tökéletes döntésnek bizonyult. Egyébként a klasszikus szín ellenére sem lehet azt mondani, hogy unalmas lenne a kreáció, hiszen az átlátszó részletek, a különleges díszítések, valamint az anyagok keverése és a textúrák megjelenítése kifejezetten izgalmassá varázsolta az összhatást és hihetetlenül drámai lett az egész megjelenése. A legnagyobb örömömre a ruha egyáltalán nem nyelre el Maelaine-t, kellő magabiztossággal viselte, aminek köszönhetően az egészet jól el tudta adni. Az egyetlen dolot, ami nem igazán tetszett az a szoknyarészen elhelyezett vastagabb átlátszó rész volt, amit feleslegesnek tartottam, de szerencsére nem rontotta el az összhatást. A szabás egyébként rendben volt, a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, de ezek mellett a sejtelmesebb részletek is helyet kaptak a megjelenésében, hála a kacér lábvillantásnak és annak, hogy a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket. Kiegészítőként egy pár fekete Loriblu magassarkú szandált, fekete Emm Kuo clutch-ot, illetve Joelle, Djula és Gilan ékszereket választott.
Madelaine haját egy középen elválasztott, középen elválasztott, szoros és sikkes, valamint alacsonyan elhelyezett copfba készítették el. A sminkje elég feltűnő és sötét lett, de szerencsére egyáltalán nem öregítette; a szemeit sötétbarna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították, végezetül az ajkaira barna szájfény került.
Madelaine Petsch x Genny2017.08.17. 14:37, Fanni
Madeliane Petsch is hivatalos volt augusztus 13-án, vasárnap délután a 2017-es Teen Choice Awards-ra, amit a los angelesi USC's Galen Centerben rendeztek meg.
A 'Riverdale' 22 éves színésznője egy romantikus stílusú, sikkes és fiatalos összeállításban lépett a kék szőnyegre, ahol fantasztikusan nézett ki. Madeliane egy fehér alapszínű, fodrokkal kiegészített kétrészes Genny szettet viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy átlátszó, kék flitterekkel díszített blúzból és egy magasított derekú, a felsőrészhez passzoló rövidnadrágból állt össze. A választása nagyon tetszett, örültem, hogy egy kacér és az évszaknak megfelelő, laza, de mégis kellőképpen elegáns darabban érkezett a díjátadóra, amiben csodásan festett. Tetszett, hogy nem gondolták a stylistjával túl az egészet, így nem lett erőltetett, vagy túl sok, senkit nem öltözött túl, tökéletesen megfelelt az elvárásoknak és tényleg csinos volt benne. A színvilág minimalistára és visszafogottra sikeredett ugyan, viszont a világos bőrszínével is egész jól nézett ki, remek összhangot alkottak egymással, amin a kék mintázat és a flitterek is sokat segítettek. Remek ötletnek bizonyult, hogy a blúzt szépen beletűrték a nadrágba, így a vékony derekára és a formás csípőjére is nagy hangsúly került, de a legnagyobb figyelmet a hosszú lábaira helyezték, aminek köszönhetően a végeredmény sejtelmes és kacér lett. A megjelenését egy pár ezüst Stuart Weitzman magassarkú szandállal, pasztell kék Tyler Ellis clutch-csal és EF Collection, valamint Meira T ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Madeliane haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva nagy hullámokba besütve viselt a hátára és a vállára omolva, ami tényleg gyönyörű volt, viszont a ruha mellé egy magasan elhelyezett, szoros copf jobban passzolt volna. A sminkje egyszerű és klasszikus lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira nude színű rúzs és szájfény került.
|